Meginterjúvolta csapatunkat a helyi média. Kattints ide!

Újra királyi reggeli következett, utána célba vettük Oymyakon megye székhelyét, Ust-Nera városát - 450 km. Vissza kellett mennünk Kübüme szellemvárosig, az új útig, ez 200 km, és onnan a Kolima úton a következő település (addig semmi, csak egy benzinkút). Tomtorig a hóbuckákon 1,5 óra hajókázás, és itt megnéztük az emlékműveket, de mivel 02.23-a ünnepnap, a múzeum zárva. A benzinkúton stílszerűen Kuba névre keresztelt talponállóban scsi+grercska+hal menü. Innen már a fő úton haladtunk.

Mint megtudtuk, a régi út, ami Tomtortól visz Magadan felé (Sztálin útnak is hívták), ezt még rabok építették, és most csak Tomtorig járható, onnan tovább már le vannak szakadva a hidak, és nem lehet közlekedni, ezért van ez a nagy kerülőút. Áthaladtunk az Olcsanszkiy hágón. Ez az út legmagasabb pontja (2000 méter), itt van egy kilátó, ahol kiszálltunk fotózni. A -40 fokban itt azért már jókora széllel is kellett küzdeni, de a naplementében gyönyörű szibériai emlék!

Ust Nérába érkezve megállapítottuk, hogy kicsit szebbre számítottunk! Egy szürke, hóval borított igazi, szovjet bányászváros. A szén fűtőműtől a levegőt harapni lehet, ebben a hidegben nem száll fel a füst és szmog van, itt a világ végén is. A szálásunk egy négyemeletes panelházban viszont meglepetés, eddig ez a legjobb hely ahol laktunk, minden nagyjából rendben.

Vacsorázni próbáltunk az autó garázsba tétele előtt, de az egyetlen étterem zárva volt. Mint megtudtuk, valaki az éttermet elhagyva meghalt, és ezért a helyi „Köjál” bezáratta. A sofőrünk mondta, hogy a hely soha nem volt tiszta, bogarak és egerek mindig voltak, de ez mindenhol így van… Miden városban vannak fűtött garázsok amiket bérelni lehet, és mindig egy ilyenben parkol az autónk. Otthoni hideg vacsora lett a vége.

Reggel 4-kor ébredtem, (nagyon rosszul alszom mióta úton vagyunk) és megállapítottam, hogy elaludt a tüzünk a konyhában lévő sparheltszerű, de téglából rakott valamiben. Próbálkoztam az újraindítással, de nem sok sikerrel, így visszafeküdtem a takaró alatti biztonságba.

Hat órakor érkezett Tamara egy halom újsággal és hamar bedurrantott, elmosogatta az esti duhajkodás maradványait, és hozta a meleg reggelit. Halálra reggeliztük magunkat, majd kimentünk egy helyi lótartóval, akinek vannak karámban 1-2 éves jakut lovai. Ezeket meg tudtuk nézni, mert a nagyobbak már nomád tartásban vannak valahol a pusztaságban.

A kistermetű lovak elég félénkek voltak, nem tudtunk közel menni hozzájuk. A gazda elmondta, hogy tavasszal kapnak egy vezetőt, egy idősebb csődört, akivel már ki lesznek engedve ők is a szabadba.

Hazatérés előtt bementünk a regisztrációs központba, ahol felvették az adatainkat, és nyilvántartásba vettek minket, mint hivatalos hidegpont látogatót. Itt is azt mondták, hogy nincs még magyar a listán, és mi vagyunk az 51. nemzet látogatói!

Kicsit később a főtéren, (minek neve a Hősők tere), a Hideg Ura (Csizkhán) személyesen adta át nekünk az ideutazásunk emlékére kiállított emléklapokat. Csizkhán a Hideg ura, hasonló a mi Mikulásunkhoz, csak ő fehérben jár, és a Fagy bikájának szarvait formázza fejfedője. Ő uralkodik a hideg felett, (az oroszoknál Gyedmaróz, Hidegapó). Előfordult már hogy itt összegyűltek az öregurak, akik a világ minden részén ezt a posztot töltik be: Mikulás, Lappföldről, Hidegapó (vagy Télapó), és Csizkhán is. Gondolom nagy vodkázás lett a vége…

Tamarához mentünk ez után, aki a házában fogadott minket, elmesélte hogy ő amellett hogy a vendégeit abajgatja, író, és 8 könyve jelent meg eddig, főként az itteni világról, etnográfiáról és a Jakutiát kutató emberekről ír. Az, hogy Oymyakon a hidegpólus név hivatalos birtoklója, ez is neki köszönhető. A versenyben két település is részt vett. 2005 előtt Verhojanszk volt a hivatalos, de Tamara időt és energiát nem kímélve ostromolta a geológusok szövetségét, hogy ez a pont bizony az ő kis faluja. Tamara édesapja volt a környékbeli meteorológus, így rendelkezésre álltak olyan adatok, amiket a további mérések is megerősítettek. A 2005-ben rendezett geológiai tanácskozáson, egy 20 órás, maratoni eszmecserén hivatalosan is visszakapták ezt a címet, és azóta erre építve fejleszti itt a turizmust, és irányítja az embereket. Más nem lévén itt a világ ténylegesen legvégén, hatalmas lehetőség azt itt élő embereknek az ide érkező hibbant turisták pénze. Azt gondolom, amíg ilyen örömmel adják amit adnak, nem lesz baj!

Szabadidőnkben egy helyi halásszal kimentünk az Irgyinka folyó jegére, és megnéztük mit fogott a hálója. A jégen sétálgatva kerestük meg az előző nap ellenőrzött hálóját. A jéghalászat a már Bajkálnál megismert módon zajlik. Fúrnak egy léket, innen kezdik fűzni a vezérdrótot merőlegesen a folyásra, sok kis lyukat fúrva addig, amíg a háló hosszúságát elérik. Ide nagy lék készül. A vezérdróttal behúzzák a vízbe az akadó hálót. Ez, mint egy szűrő lap, lefelé áll a vízben, mert az alja le van súlyozva. A háló kb. 10 méter széles, 2-3 méter mély, és a sűrű fonatban 2-5 cm-es lyukak vannak hagyva a damilszerű anyagból font hálóban. Az ebbe beleúszó hal előre beleszorul, és visszafelé a kopoltyúja miatt nem tud kijönni. Négy halat fogtunk. A szegényes zsákmánnyal visszaindultunk a -40 fokban bevizezett kézzel a faluba.

Az est fénypontjaként az iskola melletti faluházban, koncertet és ismerkedési estet is szerveztek a tiszteletünkre. A kis házban a helyi tánccsoport fogadott minket, aztán Jakut áldásban is részesültünk a csoport vezetője segítségével. Később játszhattunk a régi játékokkal amiken itt felnőttek a jakut gyerekek. Ők nagyon ügyesen játszanak 5 db fa kockával, és nem azért mert kötelező, élvezik! Ügyességi játékok vannak még főként, és megtudjuk, hogy a fiúk az ujjaikat és reflexüket fejlesztik ezzel, hogy a vadászat jobban menjen. A végén még „nap táncot” is járunk örömünkben. Ez az a tánc, amit a tavasszal rendezendő nagy jakut ünnepen is járnak nagy körben állva, körbe-körbe járva. A gyerekek kíváncsiak voltak ránk, de nem tolakodóak. Játszottunk velük még egy keveset, megnéztük milyen ügyességi játékokhoz nem értünk, és hogy hogy fejlesztik ők az ügyességüket. Na ezek a gyakorlatok még fénykorunkban sem mentek volna nekünk!

Este otthon újra vacsorahalom várt minket, házigazdánk vigyáz rá, hogy beszakadjon alattunk valahol a jég! Mivel első magyarok vagyunk, kapunk egy kis nyers csikóhúst a nyers hal mellé, hogy érezzük a törődést.

Vacsora közben megérkezik Valera, a sofőrünk kollégája egy másik csoporttal. A sofőr velünk alszik, és vacsora közben elmeséli, hogy találkozott egy csapattal, akik Csukcsföldre mentek két terepjáróval, és miután ez volt a téma a minap, hogy oda el kellene menni, hatalmas térképes szerveződés kezdődött. Csukcsföld az Amerikához legközelebb eső északi terület, ahová a madár se jár. Nézegettük már, de nagyon drága oda eljutni, és eddig nem tudta senki, hogy télen van-e út, most már tudják! Ez 4-5000 km Jakutszktól! Mivel északra fel kell menni, és onnan lehet megközelíteni a lakott részeket, számításuk szerint 30 nap.

Biztos hogy különleges kihívás, de mi erre még kicsit gyúrunk.

Reggel korán indultunk, mert hosszú utazás várt ránk. A reggeli a már törzshellyé vált Alaszka bárban, finom ebéd beszerzés (egy műanyag edénykébe szarvacska tészta+fasírt).

Mai célunk már Oymyakon - a világ leghidegebb lakott települése!

Az út a felújított Kolima Highway, (csontok útja) ami a világ egyik legveszélyesebb útjaként volt számon tartva 2 évvel ezelőttig. Az utat azóta kiszélesítették, és a nagyon durva helyeken újra építették. A legveszélyesebb helyeken megálltunk, mert látszott a régi út is (hare loop). Az út jelenleg két sávon járható makadám (murvás út), jelenleg jéggel borítva, de helyenként 100-al is lehet rajta menni. A forgalom minimális, szinte csak kamionok, szénszállító, szakadék Kamazok.

Útközben megálltunk áldozni az „országút szájának”, ami egy forrás (sámán forrásnak hívta a vezetőnk). Van ahol szinte mindenki megáll, friss vizet vesznek fel a csodás módon nem befagyott forrásból, és pénzt hajítanak bele. A pihenőben lévő kis asztalkán pedig cigarettát, gyufát, csokoládét, áldoznak fel a szellemeknek, hogy segítsék útjukat. Ahogy láttuk, ez nem nemzetségfüggő. Aki megállt, valamit minden esetben tett oda. A sofőrünk tanácsára, és hát a szellemek tiszteletére természetesen mi is hajítottunk a forrásba aprópénzt, és löttyintettünk egy kis vodkát.

A első kereszteződésnél (indulástól 200 km-re) Tomtor felé, elhagytuk az új autópályát és letértünk a régi Kolima útra, melyen még 200 km várt minket. Ez már egy keskeny erdei út, csodás érintetlen téli világba  egyetlen elhagyott település van a rajt óta. És ez így is maradt Tomtorig. Az út végig fenyőerdőben vezet. A fákon vastagon rajta a fehér hó, és ez nem azért van mert ma esett rá, hanem azért, mert semmi szél nem fúj, de semennyire sem! Decembertől márciusig áll a levegő, és ezért is a hideg. Innen semmi nem viszi el, egy nagy lábos amiben megáll a hideg.

Ahogy Tomtorba értünk onnan látszott, hogy ez a katlanban egy kis katlan, körbe hegyekkel. Tomtor már a hidegpólushoz tartozik, de hát nekünk a tuti kell, a közepe, az pedig az innen 45 km-re fekvő Oymyakon. Az út több mint 1,5 órás küzdelem a hóbuckákkal, aztán megtaláljuk: egy rendezetlen kis falu amit a sötétben látunk belőle.

Oymyakon Nagymamája (később kifejtem) fogad minket, Tamara Igorova. Nagyon kedves idős hölgy, nagy örömmel üdvözöl minket, és a már brutálisan megterített asztalhoz invitál minket hogy együnk gyorsan. Az ő háza melletti vendégház a lakunk. 6 ágy és egy konyha, ebédlő kicsi helyen, itt a vendégszeretet minden úri sznobizmusunkat elnyom!

Kicsit beszélgetünk vacsora közben. Tamara elmeséli mit kaptunk enni: jakut lóleves, grecska+fasírt, ez disznóból, és nagy meglepetésünkre elmeséli hogy mi vagyunk itt az első magyarok (ebben én erősen kételkedem), de a vezetőnk azt mondja hogy amit ő nem tud az nincs is!

Zoltán próbálta először a kerti árnyékszéket, amit itt nevezhetnénk guggolvafagyasztószéknélkülidoboz-nak is. Amit ugye már tudunk, hogy Szibériában szinte mindenhol ilyen wc-van, mert:

• -nincs vezetékes víz
• -nincs csatorna
• -nincs emésztőgödör (mert nem lehet ásni a fagyott talajban, vagy ha mégis, akkor a benne lévő tartalom megfagy)

Így magad az orosz klasszikus: kis doboz, az alján sederített likkal. Egy kis lábra van elhelyezve, hogy valahova férjen el a kincset érő trágya. Nem ehhez szokott városi pernahajdernek (nekünk is), fura és nem jóleső látvány egy ég felé meredő széklethegyre ráguggolni. Aki idevetemedik készüljön fel, hogy vagy itt, vagy az erdő szélén, út mentén olvassa ki a reggeli sajtót ahogy a helyiek is néhol!

Hosszas vodkázás után tente a mínusz negyvenben.

A reggeli meetingen az a döntés született, hogy mivel így is több napunk van, amire még nincs ötletünk, ma elmegyünk megnézni a Topolinoe mellett lévő, sztálini időkben épített GULAG táborokat. Ezek a nevelő és építő táborok a kommunizmus ellenségeinek „megjavításának” céljára épültek, általában nagyon elhagyatott, rossz körülmények között végezhető, kegyetlen nehéz munkák elvégzéséhez hoztak ide munkaerőt. A táborlakók borzalmas körülmények között szenvedtek és dolgoztak ezekben a lágerekben, és többségük nem élte túl a nevelést.

A Jakutiában épült 26 táborban általában út- és hídépítés volt a program, illetve a bányászat, arany, ezüst és urán után.

A táborok olyan messze voltak mindentől, hogy nem kellett sok őr, mert aki megszökött, annak többszáz kilométert kellett volna megtennie vagy nyakig érő sárban vagy mocsárban, vagy a rettenetes hidegben felszerelés nélkül, ráadásul nem tudta merre kell indulnia.

Az utolsó településtől Tyoplie Kluchi (meleg forrás)-tól 200 km-re északra vannak a mi célpontjaink. Az ide vezető út megy Topolinoe faluba, és innen tovább a 900 km-re lévő Batagay-ba. Ez a rész csak télen járható. A világ vége ehhez képest autópályán megközelíthető! Az út egysávos. Néha kiszélesedik, a hidak nagyrészt le vannak szakadva.

A folyók jegén kelünk át, ez a nyári időszakban gázlóhelyekre van cserélve. A teherautók csak a gázlókon mehetnek át, mert a kis hidak csak 5 tonnáig vannak hitelesítve. Annak megakadályozására, hogy a Kamazok ráhajtsanak, kútgyűrűket tesznek a hidak elé olyan szűken, hogy csak egy személyautó férjen át.

Ez nem véletlen, hiszen az a három autó, amivel találkoztunk oda felé, az mindegyik olyan dupla súlyúra rakott Kamaz volt.

A táborok az út melletti erdőben vannak az enyészetnek átadva. Az egyik egész jó állapotban van. Ez egy jobban őrzött tábor volt dupla szögesdrót kerítéssel, őrtoronnyal is védve, a másik csak több egymás melletti épület, amik nem voltak bekerítve. Derékig érő hóban zajlott a felfedezés. Kiderült Zsenya (Evgeny) nagypapája is egy GULAG táborban halt meg.

Indulás előtt a földre cseppentettünk egy korty vodkát tisztelegve emléküknek. Az éjszakát Tyoplie Kluchiban töltöttük, itt a helyi szálló csodás körülményeiről kis videót készítettünk. Csemege!!!

Összeszedtük magunkat, és 8:30-kor elhagytuk kis lakásunkat. Bezsúfolódtunk a buszba, és nekivágtunk az első 440 km-nek úttalan utakon. Jakutszktól kelet felé haladva újra átmentünk a Léna folyón.  A városon kívül magunkhoz vettünk egy finom kávét, és meg sem álltunk a Cserkeh skanzenig.

Itt idegenvezetőt kaptunk, aki bemutatta nekünk a hatalmas gyűjteményt. Nagyon sok régi épület, téli és nyári házak, mert mint ezt már hallottuk, a jakutok télen földdel borított dombszerű házban laktak, a nyári lakok pedig egy másik helyen felállított kupolaszerű (cukorsüveg forma), magas épületekben laktak.

A nyári lak felépítésében hasonlatos a jurtára, csak magasabb ,és nyírfa kéreggel van borítva, közepén tűz stb. A skanzenben van két ortodox templom is, melyekben itt talált régi emlékek vannak. Az ebédet egy útszéli bárban vettünk magunkhoz: egy jó meleg borscs leves, piroggal kísérve.

Innen Khandigáig haladtunk ahová estére érkeztünk. A városközpontban vacsora. Az étteremben kicsit megérezhettük a „kedves oroszos kiszolgálás” melegségét. A félig önkiszolgáló étteremben a pult mögötti szobából harmadik „Legyen kedves!” kiáltásra előmászott egy szimpatikusnak semmiképp sem nevezhető (talán grúz vagy valami déli orosz) férfi a telefonját babrálva és ezen szavakkal fogadta kérésünk: Heeeeeeeee? Elmondunk mit szeretnénk, erre ő az orrát túrva odabökte, hogy elérjük vegyük el. Így benyúltunk a pultba, kivettük amit akarunk, (mi pirogot vettünk és leültünk enni), de a többiek levest mertek maguknak ami jég hideg volt. Mivel nem akartak átmászni a pulton, újra szólították Jugásvilit hogy melegíjje már meg a finom levest mer’ nem tudják áttörni a kanállal a felső jégréteget. Az ember gorombán morogva bedobta a mikróba, és csengetés után nagy részét kilötybölve adta vissza.

Innen a hotelbe (!!!)  mentünk, ahol ismét oroszos emlékek pattantak elő! Koszos (nagyon!) szoba, 32 fok, fanszőrfesztivál a lepedő szigeten - de aludni jöttünk nem wellnesszelni!

Az új, műanyag ablakokba is be van építve a fortocska, azaz a felső sarokban lévő kis ablak, hogy ne kelljen az egész ablakot kinyitni, hogy szellőztetni  lehessen. És az a vicces helyzet állt elő, hogy az éjszakai -45 fokban nyitott ablaknál kellett aludnunk, nehogy ránk olvadjon a nejlon ágynemű!

Mivel az írás keményen az alvás rovására ment, és kezdek zombivá válni, kicsit átformáljuk a blog készítést. Sok videót próbálunk csinálni és az kicsit jobban visszaadja a való világot.

A mai napon Léna pillérei a cél, ez egy egész napos program, amiről semmit nem tudtunk reggel, mert vezetőnk, Evgeny, mint kiderült még télen nem volt itt, így meglepetés utazás volt.

Az oda vezető út 220 km, nagy részben a Léna jegén azaz a Léna Highway-en tettük meg.

Sok érdekes dolgot láttunk útközben, a három hónapja befagyott teherautótól, a Léna-parti kőkorszaki rajzokig. A pillérek egy hosszabb szakaszon szegélyezik a hatalmas folyót, ennek a központja volt a célállomás.

A szemközti oldalon, egy kis kunyhóban élő öregúr vitt át minket Buran hómobiljával a kb. 5 km-re lévő túlpartra - nagy élmény volt! Itt a turista bázistól egyórás mászással jutottunk fel a pillérek csúcsára, csodás panoráma volt! A mászást kicsit elsiettük, és nagyon beizzadtunk. Ez rettentő veszélyes így -40 környékén. Elvileg tapasztalt túrázó vezetőnk nem vette figyelembe, hogy nem tudunk szellőztetni, és nem hegyet mászáshoz öltöztünk be.

Visszatérve a bázisra szerencsére a szánkózás előtt volt egy fél óránk kicsit szárítkozni mielőtt újra szánkóra szálltunk. Vissza a kocsihoz, és irány haza!

Megtudtuk, hogy ez a téli út, ezt nyáron nem lehet használni, (részben mert a vízen megy) illetve a földutak a sár miatt egész nyáron járhatatlanok. Ez így van szinte egész Jakutiában. Maxim, a vezetőnk (a sofőr) aki csak a Jakutszk-ból Magadanba és a közötte lévő turista célpontokra viszi a turistákat, így ő mindent tud.

Megtudtuk, hogy még egy esténk lesz wc-vel és épületben, onnantól fogva sátor, jurta, kerti pottyantós fagyott zacskóval. Vacsora, alvás. Reggel 8:30-kor összecsomagolva rajt!

Reggel 8:30-kor érkeztek a fiúk, ébresztve minket. Azzal a járattal érkeztek amivel mi is,csak ők nem késtek. Kedves idegenvezetőnk is jött 10-re, majd indult a városi program.

Elsőként elbuszoztunk a Mamut múzeumba, hogy a buszt is kipróbálhassuk. Ugyanaz a marsrutka rendszer működik, mint máshol Oroszföldön, sok kis busz (de itt legalább nagyjából egyformák) számozva járják a városi útvonalakat, és vannak amik a környező települések felé is elmennek. A buszok GAZ gyártmányúak, szép nagy V8 benzinmotorral, és szinte mindegyik gázzal megy. A megfelelőt kiválasztod és mehetsz is buszozni. Ellentétben az eddig Oroszföldön tapasztaltakkal, itt mindenki leszálláskor fizeti a 25 rubeles (kb. 125 Ft) viteldíjat.

A múzeumban újra ismerősbe botlottunk (Jana szomszédja) és az egyik archeológus  jött nekünk, magas rangú külföldi vendégeknek tárlatot vezetni. Nagyon részletes bemutatót kaptunk a kőkorszaktól a mai világ kialakulásig, mindenről. Az itt élő ősi népekről, a fellelt leletekről, a használati tárgyakról.  Nagyon jó, modern múzeum sok érdekességgel!

A második emeleten az itt fellelt gazdag mamut leletekről néztünk meg egy szuper tárlatot. Nem kihagyandó ez sem! Bemutatták, hogy a fagyosan talált példányokból még vért is tudnak venni, húsuk, bőrük és szőrük szinte eredeti állapotban kerülnek elő. Láthattuk Gyimát, a mamut bébit is, aki talán a leghíresebb mamut lelet.

Innen taxival menünk az Etno komplex nevű etnográfiai bemutató parkba és étterembe. A tulajdonosok nagy gondossággal és rengeteg munkával gyűjtötték, és építették össze ezt a csodás komplexumot.  Ha szeretnénk, a tulajdonos hölgy bevezet minket,  a csodálatos sámán világba. Végig mentünk a különböző áldozati és tisztelgő szertartásokon, ütöttünk sámán dobot a napnak. Megmutattak minden szokást, szertartást, melyet az itt élő sámán hitű emberek végeztek és végeznek a mai napig. Megismertük épületeiket, amiben éltek és az ételeket, amit ettek. Ebéd előtt még sámán áldásban is részesültünk!

Ebéd után, hatalmas késésben ugrottunk neki a pörkölt főzésnek, mert 6 órára vendégeket hívtunk: Jana családját és barátaikat, akikkel első nap találkoztunk.

A pörkölthöz Jana adott marhahús kockákat. Az alapanyagokat itt vettük meg, kivétel persze a piros paprika az hazai! A vendégek megkéstek kicsit, amit nem bántunk nagyon, mert a remekmű csak 9 órára lett készen. Hatalmas vodkázásba és sok beszélgetésbe torkolt a vacsora, aminek 11 után véget vetettünk a reggel 6:30-as kelésre való tekintettel.

Amin mindannyian meglepődtünk, hogy Janától és férjétől drága és komoly ajándékokat kaptunk mind a négyen. Én egy jakut vadász tőrt, egy híres helyi kés mestertől, a többiek pedig egy kis Jakut gyémántot certifikáttal.

Reggel magunkra maradtunk Zolival, így a 15 perc séta távolságra lévő piacot választottuk jó reggeli ébresztő sétának.

A mai nap kegyes hozzánk az ég és csak -30 fok körül van, de ez mit sem zavarja a jakut kofákat, az utcán árulják portékáikat. Nekünk európaiaknak nagyon furcsa hogy a húst az utcán adják-veszik, és itt is fűrészelik darabokra, de hát ha belegondolunk, hogy ha megölünk egy marhát, az 1 óra alatt kővé fagy. Így nincs más választás, fűrésszel kockákra vágják. És ez nem vicc, nézd a képeket! Akár egy egész tehénfejet is vehetsz vacsira, ha megberetválod, meg is tudod főzni!

Kisebb állatokat egészben lehet szikla keményre fagyva venni a földről. Fehér vadnyúl, és többféle madár is. A legszebb talán a hatalmas hal kínálat, amik szintén kővé fagyva meredeznek a dobozokból. Van itt minden, csuka, kárász és egy csomó, aminek a nevét sem tudom. Egy fajta hal ami megmaradt a csír, ez nagy kedvenc, és tudjuk, hogy finom is! A zöldségek csak mirelit formában vehetőek.

A belső fűtött vásárcsarnokban találkoztunk Janával, aki utánunk jött, és felhívta a csarnok igazgatóját (aki jó barátjuk), és vele jártuk be az árusok hadát. Nem kell mondani, mindenki hajlongott előtte és kóstoltattak minket, persze mindenhonnan a pult alól adtak a frissebb áruból. Alaposan bevásároltunk szárított, füstölt halakból, kaviárból. Egy standnál alaposan elakadtunk, itt csak szárított, sózott, és füstölt helyi húsokat árultak. Hatalmas kóstolóban lehetett részünk, rénszarvas hús, ló nyelv, csak hogy az egyszerűbbeket említsem. Visszük haza a javát!

Innen a doromb múzeumba mentünk. Mivel a doromb a jakutok kedves népi hangszere, melyen szinte mindenki tud itt játszani, nem meglepő, hogy van nekik doromb múzeumuk! A múzeumban hosszas vezetést kaptunk, mert hát mi magyarok nagyon fontos doromoló barátok vagyunk. Szilágyi Áron magyar doromb művész nagy becsben van itt, és azt is megtudtuk, hogy a múzeum és a zenekar is többször volt Magyarországon. A világ minden tájáról van itt doromb és a készítés rejtelmeibe is betekinthetünk, illetve megtudtuk, hogy a világ legjobb dorombolói a jakutok.

Innen a Makhtal (azaz jakut nyelvről fordítva „köszönöm”) nevű étterembe mentünk, ami tradicionális jakut étterem, nagyon szép berendezéssel kulturált kiszolgálással. Sokat beszélgettünk, hogy az itt nemzetinek számító ételek sok esetben a nagy Szovjetunió más részeiből jött ételek átalakulása. Abban a rendszerben nagyon sok más nemzet keveredett ide dolgozni, vagy nem önszántából, hanem rabszolgaként, és ezek az emberek itt megházasodtak, keveredtek a helyiekkel.

Hazafele bevásároltunk, mert a kis társaink (Oleg barátunk és Evgeny a vezetőnk reggel érkeznek).

Vodka szpátty.

Reggel 10 órára beszéltük meg a találkozót Janával. Nekünk pontban 10 órakor sikerült felkelni, így a találkozót tizenegyre tettük át.  Mindketten brutális másnapos fejjel próbáltunk magunkból embert varázsolni. Az ágyba kapott fél deci vodka nem segített sokat, viszont ahogy az ajtón kiléptünk a -35 fokba,  klasszisokkal jobban néztünk ki!

Egy kávézóban kezdtük a napot,  utána az Jakut múzeumba mentünk. A hatalmas múzeumban nagyon gazdag gyűjtemény mutatja be a jakutföldi életet, az itt élő, vagy a valamikor itt élt állatokat, a jelenlegi ipari tevékenységeket, az ásványkincseket, és minden mást ami itt történt. Láttuk az itt talált mamutok maradványait, Jakutföld olimpiai bajnokát és Rákosi Mátyás feleségének magyar népviseleti ruháját! Megtudtuk, hogy nemzeti sport a birkózás, és egy másik érdekes tradicionális sport a bothúzás! Két egymással szemben ülő férfi deszkát tesz a talpa közé, és a földön ülve megpróbálják egymástól elvenni a kezükben fogott botot.

Az állandóan fagyott talaj miatt, ami a földbe kerül, az nagyon jól konzerválódik, így nem ritka hogy egy gödörásás során mamutcsontok kerülnek elő.

Csucsur Muray a következő célpontunk, ide taxival megyünk, mert a várostól kb. 10 km-re van. A komplexum egy gazdag jakut ötletének megvalósítása, aki egy jakut csárdát álmodott meg, ami körül egy kis gazdaság is működik. Kutyaszánnal, rénszarvassal és mindennel, ami ide kell. Az épület fő része az étterem, ami pazarul és tradicionálisan van berendezve és feldíszítve. Helyi ételek és kedves személyzet, aki ide utazik ezt ne hagyja ki!

Megkóstoltuk a Bypakh nevű erjesztett tej italt (kisebb-nagyobb lelkesedéssel… Aki a kumiszt szereti annak ez is tetszeni fog!

Abszolút szubjektív és nem elrettenteni kívánó véleményem szerint: savanyú tej egy kis cukorral és rossz fröccsel összekeverve…

Nagyon jót ebédeltünk, majd utána felpróbálhattuk a tulajdonos farkasbőrből készített bundáit. Brutális felszerelés,  állítólag -60 fok alatt is jó. Megtudtuk, hogy a tulajdonos részt vett egy kutya szános expedícióban az Új Szibéria szigetre (ez a kelet-szibériai tengerben van, a világ végétől még kicsit északabbra).

A komplexumban nagyon sok érdekes dolog van, nyáron állatokkal van tele az udvar, most csak a szánhúzó kutyákat és rénszarvasokat találtunk, amikkel szánkózhattunk is egy jót.

Innen a Jégbarlangba mentünk, ami gyalogosan 10 perc. A barlang valamikor a város hűtőszekrénye lehetett. Ez egy nagyobb barlangrendszer, ami egész évben fagyott. A barlangászat közben felfedezhetjük az ide faragott jégvilágot. Láthatjuk a Jakut világ szerinti három világot (a föld alatti, a földi és a föld felettit). A démonok legalul, mi középen, és az „istenek” pedig felül. Van itt jég szoba, számtalan szobor, és ha akarunk egy vodkát is, ihatunk jég pohárból!

Itt tanyázik a Jakut „Mikulás”, Chyskhan is, aki a tél ura. Az itteni gyerekeknek ő a Mikulás. Láttuk a fa bikát, aminek tél elején kezdenek kinőni a szarvai és januárban mindkét szarva hatalmas, aztán ahogy tavaszodik elveszi őket. Innen hazataxiztunk. Dokumentáltunk, és irány az ágy!