A reptéren Szergej (akitől a lakást béreltük Jakutszkban), várt már minket, és a bérelt kecóba vitt. Sokat beszélgettünk vele, nagyon barátságos ember. Mint kiderült 5 gyermeke van és nagyon szeret utazni. Kérdeztük tőle, hogy miket dolgoznak itt az emberek. Mesélte hogy gyárak nincsenek, csak bányák és kereskedelmi cégek (ő is a gyémántbányánál dolgozik), ami nem Jakutszkban van, de a központja igen. A bánya 300 km-re van innen, Mirniy város környékén.
A bérelt lakásban oroszos rend (!) fogadott minket és néhány üveg sör. Szergej bevásárolt nekünk, ételt és italt (alkoholt csak 14-20 óra között lehet kapni), mert hát így dél körül ülhetnénk itt csendben, a sarokban kenyeret majszolva.
Felvettük a kapcsolatot kedves segítőnkkel, egy jakut hölggyel, Janával, aki Magyarországon tanult a Pethő intézetben, és perfektül beszél magyarul. Őt, a jakut népet és kultúrát kutató Mészáros Csaba segítségével ismertük meg. Csaba egyébként itt a jakutiai magyar „nagykövet”, mindenki nagy szeretettel és tisztelettel beszél róla, szinte mindenhol ismerik. Nagyon sokat segített nekünk a túra megtervezésénél.
Jana vacsorára hívott minket este 7 órára, ezért a maradék időben kitaláltuk hogy megpróbáljuk felfedezni a várost. Előbányásztuk szupermeleg cuccainkat és sétálva indultunk a felfedező útra. Nagy örömünkre szolgált, hogy minden drága pénzen vásárolt motyónk nagyon jól működik a hidegben. A városban jelenleg az átlagoshoz képest melegebb van, csak mínusz 30 fok mérhető. Az első 10 perc után találtunk egy kulturált kávézót, ahol a kávé mellé egy sört és vodkát is fogyasztottunk, nehogy véletlen valami baj történjen. Az orosz viszonyokhoz képest a kávé bomba jó volt!
A boldog pillanatok közben megtalált bennünket a szomszéd asztaltól egy jakut család, akik oroszul próbáltak velünk beszélgetni, illetve invitálni bennünket a tanyájukra ahol lehetett lékhorgászni és rénszarvasolni is. A falu ahol laktak Batagaj. Mint megállapítottuk, az legalább 6 napi járóföld, így keserű szájízzel, de lemondtunk róla. Sokan néznek ránk furcsán, valószínű ritka itt az európai fejű techno cuccokban mászkáló turista. Sokan megállítanak és megkérdezik tőlünk, hogy honnan jöttünk és mi a fenét csinálunk itt?! A helyiek szívesen fényképezkednek velünk.
Hosszúra fogva a városi sétát, felfedeztük a Lenin teret a szép és nélkülözhetetlen Lenin szobrot, valamint a szembe vele szemben lévő jégparkot. Megtaláltuk az óvárosi részt is, nagyon szép régi orosz faházakkal.
Hazafelé a szupermarketben bevásároltunk magunknak helyi vodkából és helyi sörből, majd haza ballagtunk.
Este 7 órára érkeztünk Janáékhoz vacsorára. Hatalmas Jakut vendégszeretettel berendezett terülj terülj asztalkám fogadott bennünket, volt ott minden, ami szem szájnak ingere! Jakut csikó kolbász, főtt jakut csikó hús, zöldségek, füstölt hal, nyers hal, néhány sütemény, pirog, miegymás, de csak azért nem volt több, mert az asztalra már nem lehetett mást kipakolni!
Nagyon sok érdekes dolgot tudtunk meg a jakutokról, az este folyamán kezdésnek egyből talán a jakut ló, ami az európai lónál kisebb méretű, a póninál egy kicsit nagyobb, hosszú szőrű ló - ő jakutok munkaeszköze. A fiatal állat húsa nagyon sok értékes tápanyagot tartalmaz, ezért nem csak munkalóként, hanem hús állatként is tenyésztik. Kaptunk egy kolbász félét, ami nyers, darált csikóhús volt alaposan fűszerezve, és főtt formában is megkóstolhattuk. Kipróbáltunk még egy másik jakut csemegét, a Strogonyina-t, amit a csir nevű halból készítenek, amit mínusz 30 fok alatt fogva azonnal elfogyasztanak, azaz feldobják és mire leesik megfagy. Ezt fagyott állapotban szedik elő, és vékony szeleteket vágnak belőle. Finom sörkorcsolya lesz, sóba és borsban mártják ízesítésként. Több üveg beluga vodkával ecsetelte torkunkat és közben még egy-két sör is lecsúszott, mert a vodka sör nélkül olyan, mint a szélnek eresztett pénz.
Jana családja és barátai is részt vettek a vacsorán. Egy szerb fiú is volt köztünk, aki kosárlabda edzőként dolgozik a városban. Az emelkedett hangulatban még doromb bemutatót is hallgathatunk. A doromb a jakutok népi hangszere, nagyon sokan játszanak rajta. Megtudtuk, hogy Jana Oymyakonban született, és a mellette lévő faluban lakott sokáig. Ezekben a kis falvakban nagyon sokféle nemzetiségű ember lakik ezért általában mindenhol az orosz nyelvet használják. Jakutul már vele egyidős fiatalok nem sokan beszélnek, a nyelv nagyon érdekes. A törökökhöz kicsit hasonlító, nagyon furcsa hangzású beszéd. Természetesen rokonok vagyunk, mert több szó megegyezik a magyarral, például: gyere-gyere, kárász, hal!
Megtudtuk hogy a jakutoknál még divatos a korai házasodás, és nagy családban élnek. Janának és férjének, Misának 3 gyermeke van. Nagyon sokat beszélgettünk az időjárásról, ami itt nagyon extrém, nem csak a hideg miatt hanem a nyár egyes hónapjaiban akár 30-35 fok is szokott lenni. Így már értettük a szemközti háznál megszemlélt légkondicionálók szerepét!
Megtudtuk még, hogy itt ritkán fúj a szél, és azt is hogy van még olyan város is, amire egy jakut is azt mondja hogy onnan biztosan elköltözne! Jana testvére pár évig élt Tikszi városában, ami észak felé a Léna deltájánál van. Ott, ahol a házak között kapaszkodók vannak felszerelve, hogy a rettenetes hóviharokban a szél ne sodorja el az embereket. A korlátokba kapaszkodva jutnak el a lakók a bejáratig. Ott ugyanilyen hideg van, mint itt a Jakutiában, de hozzá brutális szél. Olyankor semmit nem lehet látni, volt már olyan, aki a háza előtt 5 méterre fagyott halálra, mert nem találta meg a bejáratot. Erre a városra ők is azt mondták hogy borzasztó!
Miután mindegyikünk alaposan felöntött a garatra éjfél körül haza másztunk.
