Reggel 4-kor ébredtem, (nagyon rosszul alszom mióta úton vagyunk) és megállapítottam, hogy elaludt a tüzünk a konyhában lévő sparheltszerű, de téglából rakott valamiben. Próbálkoztam az újraindítással, de nem sok sikerrel, így visszafeküdtem a takaró alatti biztonságba.

Hat órakor érkezett Tamara egy halom újsággal és hamar bedurrantott, elmosogatta az esti duhajkodás maradványait, és hozta a meleg reggelit. Halálra reggeliztük magunkat, majd kimentünk egy helyi lótartóval, akinek vannak karámban 1-2 éves jakut lovai. Ezeket meg tudtuk nézni, mert a nagyobbak már nomád tartásban vannak valahol a pusztaságban.

A kistermetű lovak elég félénkek voltak, nem tudtunk közel menni hozzájuk. A gazda elmondta, hogy tavasszal kapnak egy vezetőt, egy idősebb csődört, akivel már ki lesznek engedve ők is a szabadba.

Hazatérés előtt bementünk a regisztrációs központba, ahol felvették az adatainkat, és nyilvántartásba vettek minket, mint hivatalos hidegpont látogatót. Itt is azt mondták, hogy nincs még magyar a listán, és mi vagyunk az 51. nemzet látogatói!

Kicsit később a főtéren, (minek neve a Hősők tere), a Hideg Ura (Csizkhán) személyesen adta át nekünk az ideutazásunk emlékére kiállított emléklapokat. Csizkhán a Hideg ura, hasonló a mi Mikulásunkhoz, csak ő fehérben jár, és a Fagy bikájának szarvait formázza fejfedője. Ő uralkodik a hideg felett, (az oroszoknál Gyedmaróz, Hidegapó). Előfordult már hogy itt összegyűltek az öregurak, akik a világ minden részén ezt a posztot töltik be: Mikulás, Lappföldről, Hidegapó (vagy Télapó), és Csizkhán is. Gondolom nagy vodkázás lett a vége…

Tamarához mentünk ez után, aki a házában fogadott minket, elmesélte hogy ő amellett hogy a vendégeit abajgatja, író, és 8 könyve jelent meg eddig, főként az itteni világról, etnográfiáról és a Jakutiát kutató emberekről ír. Az, hogy Oymyakon a hidegpólus név hivatalos birtoklója, ez is neki köszönhető. A versenyben két település is részt vett. 2005 előtt Verhojanszk volt a hivatalos, de Tamara időt és energiát nem kímélve ostromolta a geológusok szövetségét, hogy ez a pont bizony az ő kis faluja. Tamara édesapja volt a környékbeli meteorológus, így rendelkezésre álltak olyan adatok, amiket a további mérések is megerősítettek. A 2005-ben rendezett geológiai tanácskozáson, egy 20 órás, maratoni eszmecserén hivatalosan is visszakapták ezt a címet, és azóta erre építve fejleszti itt a turizmust, és irányítja az embereket. Más nem lévén itt a világ ténylegesen legvégén, hatalmas lehetőség azt itt élő embereknek az ide érkező hibbant turisták pénze. Azt gondolom, amíg ilyen örömmel adják amit adnak, nem lesz baj!

Szabadidőnkben egy helyi halásszal kimentünk az Irgyinka folyó jegére, és megnéztük mit fogott a hálója. A jégen sétálgatva kerestük meg az előző nap ellenőrzött hálóját. A jéghalászat a már Bajkálnál megismert módon zajlik. Fúrnak egy léket, innen kezdik fűzni a vezérdrótot merőlegesen a folyásra, sok kis lyukat fúrva addig, amíg a háló hosszúságát elérik. Ide nagy lék készül. A vezérdróttal behúzzák a vízbe az akadó hálót. Ez, mint egy szűrő lap, lefelé áll a vízben, mert az alja le van súlyozva. A háló kb. 10 méter széles, 2-3 méter mély, és a sűrű fonatban 2-5 cm-es lyukak vannak hagyva a damilszerű anyagból font hálóban. Az ebbe beleúszó hal előre beleszorul, és visszafelé a kopoltyúja miatt nem tud kijönni. Négy halat fogtunk. A szegényes zsákmánnyal visszaindultunk a -40 fokban bevizezett kézzel a faluba.

Az est fénypontjaként az iskola melletti faluházban, koncertet és ismerkedési estet is szerveztek a tiszteletünkre. A kis házban a helyi tánccsoport fogadott minket, aztán Jakut áldásban is részesültünk a csoport vezetője segítségével. Később játszhattunk a régi játékokkal amiken itt felnőttek a jakut gyerekek. Ők nagyon ügyesen játszanak 5 db fa kockával, és nem azért mert kötelező, élvezik! Ügyességi játékok vannak még főként, és megtudjuk, hogy a fiúk az ujjaikat és reflexüket fejlesztik ezzel, hogy a vadászat jobban menjen. A végén még „nap táncot” is járunk örömünkben. Ez az a tánc, amit a tavasszal rendezendő nagy jakut ünnepen is járnak nagy körben állva, körbe-körbe járva. A gyerekek kíváncsiak voltak ránk, de nem tolakodóak. Játszottunk velük még egy keveset, megnéztük milyen ügyességi játékokhoz nem értünk, és hogy hogy fejlesztik ők az ügyességüket. Na ezek a gyakorlatok még fénykorunkban sem mentek volna nekünk!

Este otthon újra vacsorahalom várt minket, házigazdánk vigyáz rá, hogy beszakadjon alattunk valahol a jég! Mivel első magyarok vagyunk, kapunk egy kis nyers csikóhúst a nyers hal mellé, hogy érezzük a törődést.

Vacsora közben megérkezik Valera, a sofőrünk kollégája egy másik csoporttal. A sofőr velünk alszik, és vacsora közben elmeséli, hogy találkozott egy csapattal, akik Csukcsföldre mentek két terepjáróval, és miután ez volt a téma a minap, hogy oda el kellene menni, hatalmas térképes szerveződés kezdődött. Csukcsföld az Amerikához legközelebb eső északi terület, ahová a madár se jár. Nézegettük már, de nagyon drága oda eljutni, és eddig nem tudta senki, hogy télen van-e út, most már tudják! Ez 4-5000 km Jakutszktól! Mivel északra fel kell menni, és onnan lehet megközelíteni a lakott részeket, számításuk szerint 30 nap.

Biztos hogy különleges kihívás, de mi erre még kicsit gyúrunk.